Mosolysüti (:

Tegnap csodaszép volt a város. Az ősz teljes súlyával rátelepedett a folyóparti sétányra és az emberek vállaira, de ez valahogy más volt. Nem a nyomasztó, szürke ősz volt monoton esőzéssel, ami legfeljebb csak szitál, de nem áll el soha. Ez a színpompás, ragyogó ősz volt, az öreg királynő. Elvégre is tudjuk jól: a tavasz a királylány apróvirágos ruhájában és gyermekláncfűből font koronában, a nyár a fiatal királynő, bőségben,súlyos lombkorona-szoknyában és egy ragyogó Nap korong koronával a fején. Az ősz az öreg királynő, érett szőlő-koronával, tarka, aranyos ruhában, enyhén borvirágos arccal... s a tél... A tél a vén királynő, ki mindenkit megnyugtató mosolyával a kandalló tüze mellől figyeli az előző hármat, nehézkesen érkezik már, s fehér haja és palástja mindent beborít.
Tehát tegnap láttam az öreg királynőt. Itt sétált előttem, peckesen, ahogy én gyermeki áhitattal csüngtem a kollégium erkélyének korlátján és próbáltam a lehető legtöbb dolgot magamba szívni. A tavasz illatát, a dohányfüstöt, a hangokat. Most még a varjak károgása is szebb volt, mint máskor. Felkapott egy hangulat, egy nagyon jó hangulat és én csak kapaszkodtam belé, mint kisgyerek a körhintán, nehogy leessek.
Szerettem volna, ha ezt Róka is látja, biztosan tetszett volna neki, vörös kobakjával kémlelte volna a sétányon andalgó embereket, akik mind érezték ezt a végtelenséget. Mint amikor végetér valami nagyon hosszú, minden erőt megpróbáló dolog és egész egyszerűen van egy kis idő, amíg nem kerü a helyére semmi. Azt az érzést nagyon szeretem. Hiába a veszteség, valahol az az érzés mégiscsak jó. Mintha... szünetet kapnánk az élet forgatagában. Nem tudom, Róka ismeri-e ezt az érzést...
Egyébként Róka elkószált messzire. Tudom, hogy visszajön, mert a szavát adta. És különben is, ő is tudja:
"Nincsen Róka Királylány nélkül és nincs Királylány Róka nélkül..."
Este pedig furcsa vendégem volt. Nem gondoltam volna, de örültem neki. Sétálni indultunk... A Vasmacskánál mécsestenger sorakozott. Dühös lettem. Végtelenül dühös. Ez a hely szent hely volt pár gyermeklelkű számára, egy örökké tátongó seb emléke. Már csak egy gyermeklelkű él, ő jár ki minden évben mécsest gyújtani a barátainak... S most... A gyászát megzavarták. Mert azt hitték... Mert úgy gondolták... Sírni akartam, ahogy a gyermeklelkű szomorúságára gondoltam. Vendégem előtt nem lehetett, hát lelkesedtem, milyen szépek, s ő persze, ahogy annak rendje s módja van, szépen félreértett és egy érzéketlen nőszemélynek gondolt engem. Hiába magyaráztam a bizonyítványomat. Ez nem "jajdeszép". Inkább "jajdedühösvagyok". Nem tudom, mit gondolhat rólam a kedves látogató, de nem is érdekel. Ott egyetlen embernek van joga mécsest gyújtani: az én gyermeklelkű jóbarátomnak.

"Az égen félrekondul sok év harangja,
és ha Etty megbolondul - -"
(Charles Morgan)

Rókám így kémlelte volna az ősz-királynőt az erkélyről, ha itt lett volna.