Bölcsesség

"Az igaz szerelem olyasmi lehet, mint szalmaszálat keresni a tűkazalban..."
(Kapocsi Zoltán)

Gyűlölöm magam...

Lennék inkább kismadár
Mely villanydrótra száll
S gondtalan csicsereg
Bús téli éneket.

Zálogház

Szeretném zálogba adni életem.
Hogy sokat ér-e? Ó, nem hiszem.
Adjanak érte néhány aprót, nem bánom.
Ha nem kell, hát majd elkapálom.

Tovább is adható, nem érdekel.
De kedves vevő, most jól figyelj!
Megkapod minden boldogságom,
Az örömöt mégsem garantálom.

Jár hozzá huszonhárom év derű,
S meglepően sok rossz, mely keserű,
Mint a méreg, s több, mint hinnéd,
Nem véletlen örülnék, ha elvinnéd.

Mellékelten megküldöm a bánatot,
Mellé könnyeket, sokat, mert fájni fog.
Grátiszként egy üres szív is jár,
Csak belül halott, kissé tán sivár

Javításra még nem szorult soha,
Bár kissé törött, de dobban még néha.
Sőt, mint az óramű, oly pontosan jár,
Gépként dolgozik, meg nem áll.

Csak érezni nem tud már…

…szegény…

Vers

Szerettelek téged,
ahogy csak szerethetek.
Nem értettelek.
Nem beszéltem nyelvedet.
Szóltam hozzád,
De mintha nem hallanál
Elfordultál
S megnémult a világ.
Nem tudtam,
A harcot elbuktam
Magam ellen
Hiába küzdöttem.
S jönne más,
De a harcos fáradt már.
Nem kell nekem
Újra, másik lecke, mely
Felfedi előttem
Nem értelek titeket, embereket.

Az élet kabaré, igen!

Ha bemegyek a bankba, tegeznek, én is mindenkit tegezek.
A boltban nem kérik el a személyimet, mikor cigarettát veszek, viszont a buszon elkérik a diákomat.
Ha valahol bemutatkozok, első körben mindenki magáz engem.

Apró jelek utalnak arra, hogy hiába játszom a királylányt, a nagybetűs Élet apránként bekúszik a mindennapjaimba és megül a sarkokban, a félhomályban, várva a percet, hogy rádöbbenjek: nincs hova futni előle.
A legfontosabb szabály, amit eddig megtanultam: mindig van választásom. A második legfontosabb: minden választásnak vannak következményei, amikért egyedül én vagyok a felelős.
Vannak jónak tűnő és rossznak tűnő választások. De a látszat sokszor csal. A választás önmagában se nem jó, se nem rossz. A következmények szintúgy. Az életben semmi nem jó és semmi nem rossz. Egész egyszerűen semleges. Az ember azt mondja: ha Isten jóságos, akkor hogy tudja nézni ezt a sok rosszat?
Úgy, hogy Ő nem jóságos, ami pedig a Földön történik, az nem rossz.
Mi, emberek, mind egyenlőek vagyunk. Hozunk döntéseket, amik esetleg a másiknak fájdalmat okoznak. De arról nem Isten tehet, ha a másik nem próbál tenni a fájdalma ellen. Éhezés? Nem létező dolog. Ha teszel azért, hogy legyen mit enned, nem fogsz éhezni. Háború? Csak akkor létezik, ha vannak hozzá katonák. Diktátor? Hogy lehet egy ember erősebb több millió másiknál?
Bármilyen rossznak tűnő dolog ellen tehetne az ember, hogy jobbnak tűnjön. Hogy lehet ilyenekért Istent hibáztatni? Könnyű beszélni a számítógép mögül, elismerem. De mindenkinek csak egyetlen embert kell megmentenie: saját magát. Mindenki dönthet arról, hogy mit tesz. A saját döntéseinkért miért Istent okoljuk? Szabad akarat és tudás. Ez a két kifejezés azt jelenti, hogy szabad akarat és tudás. Nem jóság, kedvesség, boldogság, egyenlőség vagy akár nyugodt lelkiismeret. Ezt az ember választotta, ő maga akarta, miről tehetne egy Isten? Ha Isten közbeavatkozna, akkor már nem lenne szabad akarat. Persze azon az ember mindjárt felháborodna.
Vannak helyzetek, mikor súlyos áldozatokat kell hoznunk a döntések során. Vannak filmbeillő tragikus pillanatok. Vannak apró, felszínes bánatok. De az életünk döntések sorozata. Bármikor visszafordulhatunk, amíg a másikat nem próbáljuk bántani. Amíg csak a saját célunkat szolgálva, a saját irhánkat mentjük, addig nincs helyrehozhatatlan hiba.
Én kaptam második esélyt az élettől. Dönthetek: elrontom ismét, vagy ezúttal jól csinálom? Ha elrontom, életfogytig tartó nyugtalanságra és boldogtalanságra ítélem magam. Ha jól csinálom, boldog magányos farkas leszek. Bár ez sem biztos. Egyik döntés sem határozható meg a jó és a rossz emberi jelzőkkel, mindkettő semleges. Az egyetlen különbség, hogy az egyik döntés során fokozottabban termelődik a boldogsághormon az agyamban. De vajon tudhatom előre, hogy melyik döntésnél? Nem látok előre a jövőbe, így nem lehetek benne biztos, innentől azonban az is bizonytalan, hogy mikor rontom el az életemet.
Jelenleg úgy érzem, nem szabad feladnom magam azért, hogy legyen párom. Eddig mindig ezt csináltam. Csakhogy most céltudatos, komoly, felnőtt nőként nézek szembe az Élettel, legalábbis lélekben. Ha feladom magam, talán megfelelek majd választottam ideáljának, de lenne értelme? Vagy talán akkor mégse őt kellene választanom? Ismét a választás, a döntés és a teljesen e világi jó és rossz fogalmak. Igazából mindkét választás semleges. Mindenképpen lesz valahogy, rajtam áll, hogy hogyan és hiába is szeretném Istent hibáztatni és gyűlölni érte, ha balul sül el, ő nem tehet róla. Csak én. És különben is, milyen is az a rossz?
Az biztos, hogy ha szeretném, hogy szeressenek, akkor nem szabad szerepet játszanom. Mert akkor nem engem szeretnek. Ez is egy döntés, én pedig eddig a szerepjátékot választottam. Mostantól megváltoztatom a döntésemet: magamat választom.
Vagyok, amilyen vagyok. A céljaim azok, amik. Ha felvállalom, talán másképp lát majd a környezetem. Talán ők rám aggatják majd a "rossz" jelzőt, vagy csak a "rosszabb"-at. De ezek a személyek akkor nem is szerettek engem soha. Hiszen nem ismertek.
Eddig a céljaim nem tűntek ennyire közelinek, elérhetőnek, mint most, így könnyen játszottam valaki mást, úgy gondoltam, van még időm. De most fel kell nőnöm a céljaimhoz, nem csak lelkiekben, hanem életvitelben, gondolkodásban, felelősségtudatban és viselkedésben is. Meg kell határoznom magamat, minőségjelzők nélkül, semlegesen, szembe kell néznem magammal és el kell fogadnom azt, aki vagyok.

Én képtelen vagyok a gyűlölet, utálat, harag érzelmekre. Tudok dühös lenni, de gyorsan elmúlik. Nem tudok minőségjelzőket aggatni a dolgokra, mert számomra az túl emberi. Nem vagyok képes nagyon sok mindenre, ami másoknak emberi mivoltukból következő természetes tudás. Nem értem az időszámítást, nincs éhségérzetem és ritkán szoktam enni, akkor is keveset. Képtelen vagyok úgy élni az életemet, mintha nem lenne Isten és az orvosok szerint életképtelen a szervezetem. Friss hullaszagom van, alvadt vérem és hideg testem. Nem értem meg a rosszindulatot, a gondolkodásmódot, mellyel másokat bántanak, kihasználnak és nem vagyok képes a korrupcióra és mások kihasználására. Nem becsülöm a pénzt és nem is értek hozzá. Vannak, akik szerint ezek "becsülendő, jó tulajdonságok", vannak, akik szerint ezek a "végtelen naivitás és butaság legmagasabb fokai". Én szerintem ezek egyszerű vonások és tulajdonságok, melyek személyem egészét képezik. De nem vagyok hajlandó változni. Hiába fested át a falat, a régi szín átüt rajta és elcsúfítja az egészet. Nincs értelme.
Minden kell az élethez és minden úgy kell, ahogy van. Mert minden úgy van jól, ahogy van. Ha nem így lenne, már változtak volna a dolgok.

(:

Cssst... Pillangók... A gyomromban... Érzem... 

Költői fizika

Ha a hajnali ég hasad,
az alkonyi fúzionál?

 

Mindenszentekre és Halottak napjára

Kosztolányi Dezső: Miért nem beszéltek én halottjaim?

Mért nem beszéltek, én halottjaim?

Hisz oly sebes fekete, néma szátok.

Mért nem sikíttok, nem nyöszörgetek,

ha férges nyár, fagyos tél csap reátok?

Csak fekszetek, mint alvó gyermekek,

sötét ruhátok cafrangokra válott,

jégarcotokba szörnyü dermedet

s valami őrült ismeretlen átok.

Nem féltek-e egészen magatokban,

ti elhagyott, magányos gyermekek?

Tág szemetekbe néma borzalom van,

és arcotok is oly fakó, beteg,

ti síri párnán alvó gyermekek.

Futok felétek átkozódva, zordan,

ha fönn a nap parázsa kialudt,

lábam gazos sírok kövére dobban,

nagy csöndetektől fátyolos az út.

Süket zugástok félve hallom ottan,

csakhogy nem értem álomszózatuk,

mert immár köztem és közöttetek,

aludni tért, kibékült gyermekek,

egy óceánnak némasága zúg.

Mosolysüti (:

Tegnap csodaszép volt a város. Az ősz teljes súlyával rátelepedett a folyóparti sétányra és az emberek vállaira, de ez valahogy más volt. Nem a nyomasztó, szürke ősz volt monoton esőzéssel, ami legfeljebb csak szitál, de nem áll el soha. Ez a színpompás, ragyogó ősz volt, az öreg királynő. Elvégre is tudjuk jól: a tavasz a királylány apróvirágos ruhájában és gyermekláncfűből font koronában, a nyár a fiatal királynő, bőségben,súlyos lombkorona-szoknyában és egy ragyogó Nap korong koronával a fején. Az ősz az öreg királynő, érett szőlő-koronával, tarka, aranyos ruhában, enyhén borvirágos arccal... s a tél... A tél a vén királynő, ki mindenkit megnyugtató mosolyával a kandalló tüze mellől figyeli az előző hármat, nehézkesen érkezik már, s fehér haja és palástja mindent beborít.
Tehát tegnap láttam az öreg királynőt. Itt sétált előttem, peckesen, ahogy én gyermeki áhitattal csüngtem a kollégium erkélyének korlátján és próbáltam a lehető legtöbb dolgot magamba szívni. A tavasz illatát, a dohányfüstöt, a hangokat. Most még a varjak károgása is szebb volt, mint máskor. Felkapott egy hangulat, egy nagyon jó hangulat és én csak kapaszkodtam belé, mint kisgyerek a körhintán, nehogy leessek.
Szerettem volna, ha ezt Róka is látja, biztosan tetszett volna neki, vörös kobakjával kémlelte volna a sétányon andalgó embereket, akik mind érezték ezt a végtelenséget. Mint amikor végetér valami nagyon hosszú, minden erőt megpróbáló dolog és egész egyszerűen van egy kis idő, amíg nem kerü a helyére semmi. Azt az érzést nagyon szeretem. Hiába a veszteség, valahol az az érzés mégiscsak jó. Mintha... szünetet kapnánk az élet forgatagában. Nem tudom, Róka ismeri-e ezt az érzést...
Egyébként Róka elkószált messzire. Tudom, hogy visszajön, mert a szavát adta. És különben is, ő is tudja:
"Nincsen Róka Királylány nélkül és nincs Királylány Róka nélkül..."
Este pedig furcsa vendégem volt. Nem gondoltam volna, de örültem neki. Sétálni indultunk... A Vasmacskánál mécsestenger sorakozott. Dühös lettem. Végtelenül dühös. Ez a hely szent hely volt pár gyermeklelkű számára, egy örökké tátongó seb emléke. Már csak egy gyermeklelkű él, ő jár ki minden évben mécsest gyújtani a barátainak... S most... A gyászát megzavarták. Mert azt hitték... Mert úgy gondolták... Sírni akartam, ahogy a gyermeklelkű szomorúságára gondoltam. Vendégem előtt nem lehetett, hát lelkesedtem, milyen szépek, s ő persze, ahogy annak rendje s módja van, szépen félreértett és egy érzéketlen nőszemélynek gondolt engem. Hiába magyaráztam a bizonyítványomat. Ez nem "jajdeszép". Inkább "jajdedühösvagyok". Nem tudom, mit gondolhat rólam a kedves látogató, de nem is érdekel. Ott egyetlen embernek van joga mécsest gyújtani: az én gyermeklelkű jóbarátomnak.

"Az égen félrekondul sok év harangja,
és ha Etty megbolondul - -"
(Charles Morgan)

Rókám így kémlelte volna az ősz-királynőt az erkélyről, ha itt lett volna.

Helló!

Egy átlagos elmebeteg vagyok egy nyilvános zártosztályról. Azért nyilvános, mert ide önként bevonulhatsz és innen önként kivonulhatsz. Nekem is, mint bármelyik másik elmebetegnek, megvannak a maga zaccai. Például, hogy nem szeretem a nevemet megmondani. Sok okból. elsősorban azért nem, mert nem szeretem a nevemet. Másodsorban azért nem, mert kevesen tudják, hogy én egy királylány vagyok. Bizony. Egy igazi, vérbeli királylány. Már jó ideje tudom, de nem merem senkinek elmondani.
Persze a nemesi családok tagjainak jellemzője, hogy van valami állatuk is. Például egyszer ismertem egy herceget, bár ő mindig azt mondta, hogy kisherceg. Ez nem tudom, mennyiben különbözik a normális hercegektől. Neki rókája volt. Nekem is rókám van. Az a neve, hogy Róka. Meg van egy mosómacim is, de ő még elég vad és ezért nem is szereti annyira, ha foglalkozok vele, mint a Róka. A mosómacit Mosómacinak hívják. Sokat gondolkodtam a neveken, de a vége ez lett.
Róka és Mosómaci mindig velem vannak és vigyáznak rám. Csak néha elkezdenek játszani és olyankor unatkozom. Mert velem nem mindig játszanak.
A másik idegesítő szokásom, hogy összegyűjtöm a vécépapírgurigákat. Nem szeretem ha szanaszét vannak. Azt szeretem, mikor egy zacskóba gyűlnek. És szeretem, ha sok van belőlük.
Emellett szeretem, mikor valamitől furcsa érzésem van. Olyankor úgy érzem, megfogtam egy pillanatot. Azt szeretem nagyon élvezni.
Utálok nosztalgiázni. Nem akarok emlékezni semmire. És amit nem akarok, az nincs. Tehát nem emlékszek semmire. :)

Most éppen unatkozok. Azt is nagyon utálom. De majd elmúlik. Főleg, ha lefekszek aludni. Amikor alszok, akkor soha nem unatkozok. Ezért szeretek aludni.
A blogot azért vezetem, mert miért ne?
Én mindig azt kérdezem: miért ne? Nem pedig azt, hogy miért? Amire nincs indok, hogy ne, azt megcsinálom. :) Ettől lesz szép és izgi az élet.

De most királylány álmos.
Jóéjt!